Napjainkban az érettségi megléte egyre jelentősebb, hiszen már a legtöbb munkahelyen a szakma megléte mellett ez is elvárás. Így tehát, ha a bizonyítvány is a kezükben van, több lehetőség nyílik a munkakeresők és azok számára, akik munkahelyet, munkahelyi pozíciót váltanának. Emellett nem elhanyagolható az érettségire való felkészülés során megszerzett tudás sem.
Egyre többen döntenek úgy, hogy a szakmájuk megszerzése és sok év munkatapasztalat után szeretnének leérettségizni tudásbővítés céljából vagy azért, mert egy újabb szakmát végeznének el, ahol az érettségi megléte előfeltétel. Iskolánk szerette volna, hogy a már OKJ-s vizsgával rendelkező tanulóink a szakma megszerzése után az érettségi bizonyítványra is szert tehessenek, ezzel biztosítva nekik a biztos és sikeres elhelyezkedést. Így tavaly szeptember óta erre is van lehetőség az iskola keretein belül. A vizsga 2 év alatt megszerezhető, ehhez persze elengedhetetlen a kitartás és a tanulni akarás. Azokat is szeretettel várjuk, akik korábbi tanulmányaikat nem a Szent Imre Szakközépiskolában végezték.
Ha szeretnél még többet megtudni erről a lehetőségről, fordulj hozzánk bizalommal és keresd Juhász Dóra iskolatitkárt, vagy Benedekné Németh Angéla pedagógiai asszisztenst az alábbi elérhetőségeken!
Juhász Dóra
06/70 779-7015
juhasz.dora@matrixoktatas.hu
Benedekné Németh Angéla
06/70 776-0172
titkar@sztimre.hu
Üdvözlettel:
MÁTRIX Oktatási és Vizsgaközpont