+36 70 424 23 30 info@matrixoktatas.hu Kövess minket a legfrissebb hírekért!

ADR és Tűzvédelmi szakvizsga

Az ADR 1.3 vizsgáról

A veszélyes áruszállításra vonatkozó rendelet - 61/2013 (X.17) NFM– előírja, hogy minden olyan dolgozónak rendelkeznie kell érvényes ADR tanúsítvánnyal, aki munkája során környezetre, egészségre káros hatású árut szállítmányoz. Ide tartoznak a robbanásveszélyes, maró és mérgező anyagok is. Nálunk az ADR 1.3-as fejezet szerinti oktatás zajlik, amely vonatkozik mindenkire, aki valamilyen formában érintkezik veszélyes anyaggal, így tehát arra is, aki ki- és bepakolást végez, valamint azokra is, akik háttérmunkálatokat, adminisztrációs feladatokat látnak el. A tanfolyam egy napot vesz igénybe és három részből áll. Elsőként általános előírásokkal ismerkednek meg a résztvevők, majd a konkrét munkakörre specializálódva szereznek tudást. A biztonsági képzés is része a tanfolyamnak, ahol a veszélyes áru szállításáról, ki- és bepakolásáról és annak veszélyeiről, kockázatairól tartanak előadást. Az egy napos képzés végén a résztvevők egy belső vizsgát tesznek, amelynek sikeres teljesítése után egy ADR tanúsítványt kapnak. A tanúsítvány 5 évig érvényes, tehát ha valaki továbbra is olyan munkakörben dolgozik, ahol veszélyes árut szállít, az 5 év elteltével meg kell újítani egy újabb vizsga letételével. Így például a klímaszerelőknek és a hegesztőknek is meg kell szerezniük, illetve meg kell újítaniuk az ADR tanúsítványukat.

A Tűzvédelmi szakvizsgáról

A tűzvédelmi szakvizsga szintén kötelező, mindazok számára, akik a 45/2011. (XII. 7.) BM rendeletben megnevezésre kerültek. Így tehát a szakvizsgával rendelkezniük kell a hegesztőknek, illetve minden olyan építőipari tevékenységet végző dolgozónak, aki a munkája során nyílt lánggal dolgozik. Továbbá azoknak, akik robbanásveszélyes („A” és „B” tűzveszélyességi) osztályba sorolt anyagoknak, bármely időpontban, 300 kg tömegmennyiséget meghaladó mennyiségű tárolását vagy 100 kg tömegmennyiséget meghaladó mennyiségű ipari vagy szolgáltatás körébe tartozó feldolgozását, technológiai felhasználását végzik. A rendeletben előírt (45/2011, XII. 7) szakmák közül a MÁTRIXnál a fent megnevezett két kategóriára vonatkozóan lehet letenni a szakvizsgát. Fontos azonban, hogy nem elegendő csak azoknak rendelkeznie a szakvizsgával, akik nyílt lánggal dolgoznak, hanem a közvetlen munkairányítónak is szükséges. A tanfolyam szintén 1 napot vesz igénybe, melynek végén a sikeres vizsga letétele után a résztvevők kézhez kapják a teljesítésről szóló tanúsítványt, amely 5 évig érvényes.

A tanfolyamoknak nincs előfeltétele, tehát volt és jelenlegi tanulóinknak egyaránt, mindenkinek van lehetősége jelentkezni, akiknek szükséges a tanúsítványok megléte, vagy szeretné azokat megújítani.

A veszélyes áruk szállításáról szóló rendeletről ITT a tűzvédelmi szakvizsgáról szóló rendeletről ITT olvashatsz.

A tanfolyam részletei és jelentkezés:

ADR 1.3 fejezet szerinti oktatás

Tűzvédelmi szakvizsga

Üdvözlettel:

MÁTRIX Oktatási és Vizsgaközpont
www.matrixoktatas.hu