A képzési tevékenységünkre vonatkozó naprakész, objektív mennyiségi és minőségi információk.
Szent Imre Szakképző Iskola minőségcéljai
OKJ SZERINTI SZAKKÉPESÍTÉS AZONOSÍTÓ SZÁMA ÉS MEGNEVEZÉSE |
MINŐSÉGCÉL |
|||
OKJ-ban szereplő szakképesítés megszerzésére felkészítő képzés szakmai vizsgáinak éves átlagos vizsgaeredménye az NSZFH honlapján nyilvánosságra hozott adatokhoz viszonyítottan [17.§ (1) bekezdés a) pontja] |
Lemorzsolódási arány a tárgyévet megelőző évi statisztikai célú adatszolgáltatásban foglaltak figyelembevételével [17.§ (1) bekezdés b) pontja] |
Elégedettségmérés évi átlageredményére vonatkozó célkitűzés [17.§ (1) bekezdés c) pontja] |
Egyéb |
|
54 720 01 Egészségügyi asszisztens |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából.
|
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. |
|
54 813 02 Sportedző (lovaglás) |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,8 INDOKLÁS A képzés során a résztvevők magas szintű gyakorlati képzése-figyelembe véve az előzetesen megszerzett tudást-, mely hozzájárul a szakmai vizsga sikeres teljesítéséhez, és a minőségcél eléréséhez. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről, illetve az előzetesen megszerzett tudás mérésével megállapítható a résztvevő sikeres szakmai vizsgához való felkészülésének ütemezése, mely figyelembe veszi az egyéni igényeket, illetve a megszerzett szakmai tapasztalatokat. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelt figyelmet fordítunk a szakképesítés gyakorlat orientáltságára, ezért nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati foglalkozások megfelelő infrastrukturális felépítésére, szakmailag és gyakorlatban is tapasztalt oktató alkalmazására. A résztvevők megfelelő tájékoztatására a képzés alatt. |
|
55 211 06 Lakberendező |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 4 INDOKLÁS A képzés során a szakmai sajátosságokat figyelembe véve fejlesztjük a résztvevők szükséges készségeit, képességeit, mint pl.: térlátás, tervezés, szervezés, enteriőr ismeret. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt megfelelő tájékoztatás nyújtása a résztvevők számára, a képzés során megfelelő szervezés, az elsajátítandó készségek, képességek átadása, szakmailag korrekt felvilágosítás, tananyag átadása. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt megfelelő tájékoztatás nyújtása a résztvevők számára, a képzés során megfelelő szervezés, szakmailag elismert oktató alkalmazása, megfelelő környezet, gyakorlati oktatási helyszín megválasztása. |
|
34 521 06 Hegesztő |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3 INDOKLÁS A képzés során –figyelembe véve annak gyakorlat orientáltságát- a szakmai vizsgára felkészülés során gyakorlat orientált ütemezés,és hangsúlyos eszközhasználat, felszerelt gyakorlati helyszín, kimagasló szakmai tudással rendelkező gyakorlati oktató alkalmazása, mely hozzájárul a sikeres, jó eredménnyel záruló szakmai vizsgához. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt, alatt a képzési szervező folyamatos kapcsolatot a résztvevőkkel, kik megfelelő időben értesülnek minden őket érintő ügyben. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. |
|
34 522 02 Elektromos gép- és készülékszerelő |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3 INDOKLÁS A képzés során –figyelembe véve annak gyakorlat orientáltságát- a szakmai vizsgára felkészülés során gyakorlat orientált ütemezés, felszerelt gyakorlati helyszín, kimagasló szakmai tudással rendelkező gyakorlati oktató alkalmazása, mely hozzájárul a sikeres, jó eredménnyel záruló szakmai vizsgához. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt megfelelő tájékoztatás nyújtása a résztvevők számára, a képzés során megfelelő szervezés, szakmailag elismert oktató alkalmazása, megfelelő környezet, gyakorlati oktatási helyszín megválasztása. |
|
54 481 04 Informatikai rendszergazda |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 4 INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt megfelelő tájékoztatás nyújtása a résztvevők számára, a képzés során megfelelő szervezés, az elsajátítandó készségek, képességek átadása, szakmailag korrekt felvilágosítás, tananyag átadása. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. Jól felszerelt gépparkunkkal biztosítjuk a zökkenőmentes gyakorlati alkalmakat. |
|
34 582 01 Ács |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,9 INDOKLÁS A képzés során –figyelembe véve annak gyakorlat orientáltságát- a szakmai vizsgára felkészülés során gyakorlat orientált ütemezés, felszerelt gyakorlati helyszín, kimagasló szakmai tudással rendelkező gyakorlati oktató alkalmazása, mely hozzájárul a sikeres, jó eredménnyel záruló szakmai vizsgához. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A szakmai sajátosságokat és előzetes megszerzett tudás mértékét figyelembe véve egyére szabott oktatási rend kialakítása, a képzés tartama alatt folyamatos kapcsolattartás a résztvevőkkel. |

34 582 02 Bádogos |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,5 INDOKLÁS A képzés során –figyelembe véve annak gyakorlat orientáltságát- a szakmai vizsgára felkészülés során gyakorlat orientált ütemezés, felszerelt gyakorlati helyszín, kimagasló szakmai tudással rendelkező gyakorlati oktató alkalmazása, mely hozzájárul a sikeres, jó eredménnyel záruló szakmai vizsgához. |

A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást, oktató(i)nk szakmailag kimagasló tapasztalattal rendelkeznek. |
|
34 543 02 Asztalos |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során –figyelembe véve annak gyakorlat orientáltságát- a szakmai vizsgára felkészülés során gyakorlat orientált ütemezés, felszerelt gyakorlati helyszín, kimagasló szakmai tudással rendelkező gyakorlati oktató alkalmazása, mely hozzájárul a sikeres, jó eredménnyel záruló szakmai vizsgához. |

34 582 11 Útépítő |

A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, kiemelten figyelembe véve a gyakorlathoz kapcsolódó feltételeket. |
|
54 344 03 Vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző |

Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |

34 341 01 Eladó |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 4 INDOKLÁS A képzés során alkalmazkodik a szakma előírásaihoz, oktatónk folyamatosan figyelemmel kíséri az azokra vonatkozó jogszabályi, illetve törvényváltozásokat, ismerteti ezeket a résztvevőkkel. Mind elméleti, mind gyakorlati szempontból naprakész tudás kerül átadásra, a résztvevő számára kiadott tananyag nem tartalmaz elavult szakmai ismereteket. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel, figyelemmel kíséri a képzés során felmerülő igényeket. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, a gyakorlati helyszín minden szempontból kielégíti a felkészüléshez szükséges feltételeket, oktató(i)nk elméleti és szakmai szempontból is jártasak az adott szakmában. |
|
54 812 02 Lovastúra-vezető |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 4 INDOKLÁS A képzés során a résztvevők magas szintű gyakorlati képzése-figyelembe véve az előzetesen megszerzett tudást-, mely hozzájárul a szakmai vizsga sikeres teljesítéséhez, és a minőségcél eléréséhez. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az előzetesen megszerzett tudás felmérésével egyéni oktatási rend alakítható ki, illetve a felkészülés során oktatónk folyamatosan tájékoztatja tanulóinkat haladásuk menetéről, felkészültségükről. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelt figyelmet fordítunk a szakképesítés gyakorlat orientáltságára, ezért nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati foglalkozások megfelelő infrastrukturális felépítésére, szakmailag és gyakorlatban is tapasztalt oktató alkalmazására. Figyelembe vesszük a résztvevő azon kérését, ami saját gyakorlati felszerelés használatára vonatkozik (saját ló). |
|
34 621 01 Gazda |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során olyan szakmai tapasztalatok kerülnek átadásra, melyek a mezőgazdasági munkálatok során megfelelően hasznosíthatók, a felkészülés során az oktató figyelembe veszi az előzetes megszerzett tudást, illetve szélesíti a mezőgazdaság egy ágazatában már jártas résztvevő látókörét. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről, a gyakorlati helyszín felszereltségéről, a megszerezett szakképesítéssel betölthető munkakörökről, a várható ütemezésről. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati foglalkozások megfelelő infrastrukturális felépítésére, szakmailag és gyakorlatban is tapasztalt oktató alkalmazására. |
|
34 541 06 Szőlész-borász |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 4 INDOKLÁS A képzés során olyan szakmai tapasztalatok kerülnek átadásra, melyek a szőlészeti munkálatok során megfelelően hasznosíthatók, a felkészülés során az oktató figyelembe veszi az előzetes megszerzett tudást, illetve szélesíti a mezőgazdaság egy ágazatában már jártas résztvevő látókörét. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. |
|
34 762 01 Szociális gondozó és ápoló |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. |
|
32 723 01 Ápolási asszisztens |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,5 INDOKLÁS A képzés során –figyelembe véve annak gyakorlat orientáltságát- a szakmai vizsgára felkészülés során gyakorlat orientált ütemezés, felszerelt gyakorlati helyszín, kimagasló szakmai tudással rendelkező gyakorlati oktató alkalmazása, mely hozzájárul a sikeres, jó eredménnyel záruló szakmai vizsgához.. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A szakmai sajátosságokat és előzetes megszerzett tudás mértékét figyelembe véve egyére szabott oktatási rend kialakítása, a képzés tartama alatt folyamatos kapcsolattartás a résztvevőkkel. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelt figyelmet fordítunk a szakképesítés gyakorlat orientáltságára, ezért nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati foglalkozások megfelelő infrastrukturális felépítésére, szakmailag és gyakorlatban is tapasztalt oktató alkalmazására. |
|
52 720 03 Gyakorló gyógyszertári asszisztens |

54 726 01 Gyógy- és sportmasszőr |

55 720 02 Gyógyszerkiadó szakasszisztens |

54 720 02 Fogászati asszisztens |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást, több mint 10 éves oktatási tapasztalatunkat felhasználva szolgáljuk a tanulóink elégedettségét. |
|
54 761 02 Kisgyermekgondozó, - nevelő |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. |
|
32 761 01 Nevelőszülő |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során –figyelembe véve annak gyakorlat orientáltságát- a szakmai vizsgára felkészülés során gyakorlat orientált ütemezés, felszerelt gyakorlati helyszín, kimagasló szakmai tudással rendelkező gyakorlati oktató alkalmazása, mely hozzájárul a sikeres, jó eredménnyel záruló szakmai vizsgához.. |

54 762 02 Szociális asszisztens |

54 140 01 Gyógypedagógiai segítő munkatárs |

32 14 0 01 Óvodai dajka |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,9 INDOKLÁS A képzés során –figyelembe véve annak gyakorlat orientáltságát- a szakmai vizsgára felkészülés során gyakorlat orientált ütemezés, felszerelt gyakorlati helyszín, kimagasló szakmai tudással rendelkező gyakorlati oktató alkalmazása, mely hozzájárul a sikeres, jó eredménnyel záruló szakmai vizsgához. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A szakmai sajátosságokat és előzetes megszerzett tudás mértékét figyelembe véve egyére szabott oktatási rend kialakítása, a képzés tartama alatt folyamatos kapcsolattartás a résztvevőkkel. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt megfelelő tájékoztatás nyújtása a résztvevők számára, a képzés során megfelelő szervezés, szakmailag elismert oktató alkalmazása, megfelelő környezet, gyakorlati oktatási helyszín megválasztása. |
|
54 140 02 Pedagógiai- és családsegítő munkatárs |

54 813 02 Sportedző (íjászat) |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 4 INDOKLÁS A képzés során a résztvevők magas szintű gyakorlati képzése-figyelembe véve az előzetesen megszerzett tudást-, mely hozzájárul a szakmai vizsga sikeres teljesítéséhez, és a minőségcél eléréséhez. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az előzetesen megszerzett tudás felmérésével egyéni oktatási rend alakítható ki, illetve a felkészülés során oktatónk folyamatosan tájékoztatja tanulóinkat haladásuk menetéről, felkészültségükről. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelt figyelmet fordítunk a szakképesítés gyakorlat orientáltságára, ezért nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati foglalkozások megfelelő infrastrukturális felépítésére, szakmailag és gyakorlatban is tapasztalt oktató alkalmazására. Figyelembe vesszük a résztvevő azon kérését, ami saját gyakorlati felszerelés használatára vonatkozik (saját íj). |
|
31 813 01 Sportoktató (íjászat) |

31 813 01 Sportoktató (lovaglás) |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 4 INDOKLÁS A képzés során a résztvevők magas szintű gyakorlati képzése-figyelembe véve az előzetesen megszerzett tudást-, mely hozzájárul a szakmai vizsga sikeres teljesítéséhez, és a minőségcél eléréséhez. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az előzetesen megszerzett tudás felmérésével egyéni oktatási rend alakítható ki, illetve a felkészülés során oktatónk folyamatosan tájékoztatja tanulóinkat haladásuk menetéről, felkészültségükről. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelt figyelmet fordítunk a szakképesítés gyakorlat orientáltságára, ezért nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati foglalkozások megfelelő infrastrukturális felépítésére, szakmailag és gyakorlatban is tapasztalt oktató alkalmazására. Figyelembe vesszük a résztvevő azon kérését, ami saját gyakorlati felszerelés használatára vonatkozik (saját ló). |
|
54 211 09 Üvegműves |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást, több mint 10 éves oktatási tapasztalatunkat felhasználva szolgáljuk a tanulóink elégedettségét. |
|
34 582 05 Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3 INDOKLÁS A képzés során –figyelembe véve annak gyakorlat orientáltságát- a szakmai vizsgára felkészülés során gyakorlat orientált ütemezés, felszerelt gyakorlati helyszín, kimagasló szakmai tudással rendelkező gyakorlati oktató alkalmazása, mely hozzájárul a sikeres, jó eredménnyel záruló szakmai vizsgához. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt, alatt a képzési szervező folyamatos kapcsolatot a résztvevőkkel, kik megfelelő időben értesülnek minden őket érintő ügyben. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. |
|
35 582 03 Hűtő-, klíma- és hőszivattyú berendezés-szerelő |

54 481 05 Műszaki informatikus |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 4 INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt megfelelő tájékoztatás nyújtása a résztvevők számára, a képzés során megfelelő szervezés, az elsajátítandó készségek, képességek átadása, szakmailag korrekt felvilágosítás, tananyag átadása. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. Jól felszerelt gépparkunkkal biztosítjuk a zökkenőmentes gyakorlati alkalmakat. |
|
34 523 02 Számítógép-szerelő, karbantartó |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. Jól felszerelt gépparkunkkal biztosítjuk a zökkenőmentes gyakorlati alkalmakat. |
|
51 481 02 Szoftverüzemeltető-alkalmazásgazda |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást, több mint 10 éves oktatási tapasztalatunkat felhasználva szolgáljuk a tanulóink elégedettségét. |
|
51 481 03 Webmester |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 4 INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt megfelelő tájékoztatás nyújtása a résztvevők számára, a képzés során megfelelő szervezés, az elsajátítandó készségek, képességek átadása, szakmailag korrekt felvilágosítás, tananyag átadása. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. Jól felszerelt gépparkunkkal biztosítjuk a zökkenőmentes gyakorlati alkalmakat. |
|
34 582 06 Kályhás |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,5 INDOKLÁS A képzés során –figyelembe véve annak gyakorlat orientáltságát- a szakmai vizsgára felkészülés során gyakorlat orientált ütemezés, felszerelt gyakorlati helyszín, kimagasló szakmai tudással rendelkező gyakorlati oktató alkalmazása, mely hozzájárul a sikeres, jó eredménnyel záruló szakmai vizsgához. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást, oktató(i)nk szakmailag kimagasló tapasztalattal rendelkeznek. |
|
34 582 08 Kőműves és hidegburkoló |

A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 86% pontnyi. INDOKLÁS Korábban már elértük ezen képzés tekintetében ezt a célértéket és ehhez viszonyítva magasabb színvonalon tudjuk a képzést lebonyolítani. |
|
35 582 07 Tetőfedő |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást, több mint 10 éves oktatási tapasztalatunkat felhasználva szolgáljuk a tanulóink elégedettségét. |
|
21 543 02 Faipari gépkezelő |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, a gyakorlati képzés során nagy hangsúlyt fektetünk a kapcsolódó gépek üzemeltetésének megismertetésére. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS AA képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. |
|
31 346 01 Gép- és gyorsíró, szövegszerkesztő |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről, a gyakorlati helyszín felszereltségéről, a megszerezett szakképesítéssel betölthető munkakörökről, a várható ütemezésről. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati foglalkozások megfelelő infrastrukturális felépítésére, szakmailag és gyakorlatban is tapasztalt oktató alkalmazására. Jól felszerelt gépparkunkkal biztosítjuk a zökkenőmentes gyakorlati alkalmakat. |
|
35 341 01 Boltvezető |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 4 INDOKLÁS A képzés során alkalmazkodik a szakma előírásaihoz, oktatónk folyamatosan figyelemmel kíséri az azokra vonatkozó jogszabályi, illetve törvényváltozásokat, ismerteti ezeket a résztvevőkkel. Mind elméleti, mind gyakorlati szempontból naprakész tudás kerül átadásra, a résztvevő számára kiadott tananyag nem tartalmaz elavult szakmai ismereteket. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel, figyelemmel kíséri a képzés során felmerülő igényeket. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, a gyakorlati helyszín minden szempontból kielégíti a felkészüléshez szükséges feltételeket, oktató(i)nk elméleti és szakmai szempontból is jártasak az adott szakmában. |
|
54 341 01 Kereskedő |

54 345 01 Logisztikai ügyintéző |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 4 INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást, több mint 10 éves oktatási tapasztalatunkat felhasználva szolgáljuk a tanulóink elégedettségét. |
|
31 341 03 Műszakicikk-eladó |

31 341 04 Raktáros |
Bázisadat: A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Bázisadat: Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |

34 811 05 Vendéglátó eladó |

35 811 02 Vendéglátó-üzletvezető |

34 811 01 Cukrász |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 4 INDOKLÁS A képzés során a szakmai sajátosságokat figyelembe véve fejlesztjük a résztvevők szükséges készségeit, képességeit, mint pl.: tervezés, szervezés, édesipari ismeretek, eszközismeret, alapanyag ismeret. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt megfelelő tájékoztatás nyújtása a résztvevők számára, a képzés során megfelelő szervezés, az elsajátítandó készségek, képességek átadása, szakmailag korrekt felvilágosítás, tananyag átadása. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt megfelelő tájékoztatás nyújtása a résztvevők számára, a képzés során megfelelő szervezés, szakmailag elismert oktató alkalmazása, megfelelő környezet, gyakorlati oktatási helyszín megválasztása. |
|
35 813 01 Belovagló |
Bázisadat: A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Bázisadat: Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az előzetesen megszerzett tudás felmérésével egyéni oktatási rend alakítható ki, illetve a felkészülés során oktatónk folyamatosan tájékoztatja tanulóinkat haladásuk menetéről, felkészültségükről. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelt figyelmet fordítunk a szakképesítés gyakorlat orientáltságára, ezért nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati foglalkozások megfelelő infrastrukturális felépítésére, szakmailag és gyakorlatban is tapasztalt oktató alkalmazására. Figyelembe vesszük a résztvevő azon kérését, ami saját gyakorlati felszerelés használatára vonatkozik (saját ló). |
|
35 621 02 Biogazdálkodó |
Bázisadat: A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés során olyan szakmai tapasztalatok kerülnek átadásra, melyek a mezőgazdasági munkálatok során megfelelően hasznosíthatók, a felkészülés során az oktató figyelembe veszi az előzetes megszerzett tudást, illetve szélesíti a mezőgazdaság egy ágazatában már jártas résztvevő látókörét. |
Bázisadat: Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről, a gyakorlati helyszín felszereltségéről, a megszerezett szakképesítéssel betölthető munkakörökről, a várható ütemezésről. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati foglalkozások megfelelő infrastrukturális felépítésére, a biogazdálkodást kellőképpen bemutató helyszínre, szakmailag és gyakorlatban is tapasztalt oktató alkalmazására. |
|
34 622 01 Dísznövénykertész |
Bázisadat: A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés során olyan szakmai tapasztalatok kerülnek átadásra, melyek a kertészeti munkálatok során megfelelően hasznosíthatók, a felkészülés során az oktató figyelembe veszi az előzetes megszerzett tudást, illetve szélesíti a mezőgazdaság egy ágazatában már jártas résztvevő látókörét. |
Bázisadat: Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati foglalkozások megfelelő infrastrukturális felépítésére, a dísznövény kertészkedést kellőképpen bemutató helyszínre, szakmailag és gyakorlatban is tapasztalt oktató alkalmazására. |
|
34 623 01 Erdészeti szakmunkás |
Bázisadat: A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, a gyakorlati képzés során nagy hangsúlyt fektetünk a kapcsolódó gépek üzemeltetésének megismertetésére. |
Bázisadat: Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást, több mint 10 éves oktatási tapasztalatunkat felhasználva szolgáljuk a tanulóink elégedettségét. |
|
35 622 01 Gyógy- és fűszernövénytermesztő |
Bázisadat: A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés során olyan szakmai tapasztalatok kerülnek átadásra, melyek a kertészeti munkálatok során megfelelően hasznosíthatók, a felkészülés során az oktató figyelembe veszi az előzetes megszerzett tudást, illetve szélesíti a mezőgazdaság egy ágazatában már jártas résztvevő látókörét. |
Bázisadat: Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati foglalkozások megfelelő infrastrukturális felépítésére, a biogazdálkodást kellőképpen bemutató helyszínre, szakmailag és gyakorlatban is tapasztalt oktató alkalmazására. |
|
34 624 01 Halász, haltenyésztő |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 4 INDOKLÁS A képzés során a résztvevők magas szintű gyakorlati képzése-figyelembe véve az előzetesen megszerzett tudást-, mely hozzájárul a szakmai vizsga sikeres teljesítéséhez, és a minőségcél eléréséhez. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az előzetesen megszerzett tudás felmérésével egyéni oktatási rend alakítható ki, illetve a felkészülés során oktatónk folyamatosan tájékoztatja tanulóinkat haladásuk menetéről, felkészültségükről. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelt figyelmet fordítunk a szakképesítés gyakorlat orientáltságára, ezért nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati foglalkozások megfelelő infrastrukturális felépítésére, szakmailag és gyakorlatban is tapasztalt oktató alkalmazására. |
|
34 622 02 Kertész |
Bázisadat: A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés során olyan szakmai tapasztalatok kerülnek átadásra, melyek a mezőgazdasági munkálatok során megfelelően hasznosíthatók, a felkészülés során az oktató figyelembe veszi az előzetes megszerzett tudást, illetve szélesíti a mezőgazdaság egy ágazatában már jártas résztvevő látókörét. |
Bázisadat: Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről, a gyakorlati helyszín felszereltségéről, a megszerezett szakképesítéssel betölthető munkakörökről, a várható ütemezésről. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati foglalkozások megfelelő infrastrukturális felépítésére, szakmailag és gyakorlatban is tapasztalt oktató alkalmazására. A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. |
|
33 623 01 Lakott-területi fakitermelő |
Bázisadat: A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Bázisadat: Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást, több mint 10 éves oktatási tapasztalatunkat felhasználva szolgáljuk a tanulóink elégedettségét. |
|
34 621 02 Lovász |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 4 INDOKLÁS A képzés során a résztvevők magas szintű gyakorlati képzése-figyelembe véve az előzetesen megszerzett tudást-, mely hozzájárul a szakmai vizsga sikeres teljesítéséhez, és a minőségcél eléréséhez. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az előzetesen megszerzett tudás felmérésével egyéni oktatási rend alakítható ki, illetve a felkészülés során oktatónk folyamatosan tájékoztatja tanulóinkat haladásuk menetéről, felkészültségükről. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelt figyelmet fordítunk a szakképesítés gyakorlat orientáltságára, ezért nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati foglalkozások megfelelő infrastrukturális felépítésére, szakmailag és gyakorlatban is tapasztalt oktató alkalmazására. Figyelembe vesszük a résztvevő azon kérését, ami saját gyakorlati felszerelés használatára vonatkozik (saját ló). |
|
34 811 02 Mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó |

34 521 08 Mezőgazdasági gépész |

35 521 02 Mezőgazdasági gépjavító |

32 621 02 Méhész |
Bázisadat: A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés során olyan szakmai tapasztalatok kerülnek átadásra, melyek a mezőgazdasági munkálatok során megfelelően hasznosíthatók, a felkészülés során az oktató figyelembe veszi az előzetes megszerzett tudást, illetve szélesíti a mezőgazdaság egy ágazatában már jártas résztvevő látókörét. |
Bázisadat: Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről, a gyakorlati helyszín felszereltségéről, a megszerezett szakképesítéssel betölthető munkakörökről, a várható ütemezésről. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati foglalkozások megfelelő infrastrukturális felépítésére, szakmailag és gyakorlatban is tapasztalt oktató alkalmazására. |
|
55 621 02 Növényvédelmi szaktechnikus |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást, több mint 10 éves oktatási tapasztalatunkat felhasználva szolgáljuk a tanulóink elégedettségét. |
|
55 581 04 Vidékfejlesztési szaktechnikus |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során olyan szakmai tapasztalatok kerülnek átadásra, melyek a mezőgazdasági munkálatok során megfelelően hasznosíthatók, a felkészülés során az oktató figyelembe veszi az előzetes megszerzett tudást, illetve szélesíti a mezőgazdaság egy ágazatában már jártas résztvevő látókörét. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást, több mint 10 éves oktatási tapasztalatunkat felhasználva szolgáljuk a tanulóink elégedettségét. |
|
35 622 02 Zöldség- és gyümölcstermesztő |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során olyan szakmai tapasztalatok kerülnek átadásra, melyek a mezőgazdasági munkálatok során megfelelően hasznosíthatók, a felkészülés során az oktató figyelembe veszi az előzetes megszerzett tudást, illetve szélesíti a mezőgazdaság egy ágazatában már jártas résztvevő látókörét. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről, a gyakorlati helyszín felszereltségéről, a megszerezett szakképesítéssel betölthető munkakörökről, a várható ütemezésről. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati foglalkozások megfelelő infrastrukturális felépítésére, szakmailag és gyakorlatban is tapasztalt oktató alkalmazására. A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. |
|
31 621 02 Aranykalászos gazda |

31 621 01 Állatgondozó |

31 623 01 Fakitermelő |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. Nagy hangsúlyt fektet a szakma gépkezelői ismereteire. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást, több mint 10 éves oktatási tapasztalatunkat felhasználva szolgáljuk a tanulóink elégedettségét. |
|
31 811 01 Falusi vendéglátó |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 4 INDOKLÁS A képzés során alkalmazkodik a szakma előírásaihoz, oktatónk folyamatosan figyelemmel kíséri az azokra vonatkozó jogszabályi, illetve törvényváltozásokat, ismerteti ezeket a résztvevőkkel. Mind elméleti, mind gyakorlati szempontból naprakész tudás kerül átadásra, a résztvevő számára kiadott tananyag nem tartalmaz elavult szakmai ismereteket. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel, figyelemmel kíséri a képzés során felmerülő igényeket. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, a gyakorlati helyszín minden szempontból kielégíti a felkészüléshez szükséges feltételeket, oktató(i)nk elméleti és szakmai szempontból is jártasak az adott szakmában. |
|
31 622 01 Kertépítő és - fenntartó |
Bázisadat: A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Bázisadat: Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást, több mint 10 éves oktatási tapasztalatunkat felhasználva szolgáljuk a tanulóink elégedettségét. |
|
21 622 01 Kerti munkás |
Bázisadat: A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés során olyan szakmai tapasztalatok kerülnek átadásra, melyek a kerti munkálatok során megfelelően hasznosíthatók, a felkészülés során az oktató figyelembe veszi az előzetes megszerzett tudást, illetve szélesíti a mezőgazdaság egy ágazatában már jártas résztvevő látókörét. |
Bázisadat: Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást, több mint 10 éves oktatási tapasztalatunkat felhasználva szolgáljuk a tanulóink elégedettségét. |
|
21 621 01 Lóápoló és gondozó |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 4 INDOKLÁS A képzés során a résztvevők magas szintű gyakorlati képzése-figyelembe véve az előzetesen megszerzett tudást-, mely hozzájárul a szakmai vizsga sikeres teljesítéséhez, és a minőségcél eléréséhez. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az előzetesen megszerzett tudás felmérésével egyéni oktatási rend alakítható ki, illetve a felkészülés során oktatónk folyamatosan tájékoztatja tanulóinkat haladásuk menetéről, felkészültségükről. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelt figyelmet fordítunk a szakképesítés gyakorlat orientáltságára, ezért nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati foglalkozások megfelelő infrastrukturális felépítésére, szakmailag és gyakorlatban is tapasztalt oktató alkalmazására. |
|
21 621 02 Mezőgazdasági munkás |
Bázisadat: A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Bázisadat: Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást, több mint 10 éves oktatási tapasztalatunkat felhasználva szolgáljuk a tanulóink elégedettségét. |
|
21 623 02 Motorfűrész-kezelő |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,5 INDOKLÁS A képzés során –figyelembe véve annak gyakorlat orientáltságát- a szakmai vizsgára felkészülés során gyakorlat orientált ütemezés, felszerelt gyakorlati helyszín, kimagasló szakmai tudással rendelkező gyakorlati oktató alkalmazása, mely hozzájárul a sikeres, jó eredménnyel záruló szakmai vizsgához.. Nagy hangsúlyt fektet a szakma gépkezelői ismereteire. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelt figyelmet fordítunk a szakképesítés gyakorlat orientáltságára, ezért nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati foglalkozások megfelelő infrastrukturális felépítésére, szakmailag és gyakorlatban is tapasztalt oktató alkalmazására. |
|
21 622 02 Parkgondozó |

31 624 02 Horgásztókezelő |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,5 INDOKLÁS A képzés során –figyelembe véve annak gyakorlat orientáltságát- a szakmai vizsgára felkészülés során gyakorlat orientált ütemezés, felszerelt gyakorlati helyszín, kimagasló szakmai tudással rendelkező gyakorlati oktató alkalmazása, mely hozzájárul a sikeres, jó eredménnyel záruló szakmai vizsgához.. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelt figyelmet fordítunk a szakképesítés gyakorlat orientáltságára, ezért nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati foglalkozások megfelelő infrastrukturális felépítésére, szakmailag és gyakorlatban is tapasztalt oktató alkalmazására. |
|
31 624 01 Elektromos halászgép kezelője |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,5 INDOKLÁS A képzés során –figyelembe véve annak gyakorlat orientáltságát- a szakmai vizsgára felkészülés során gyakorlat orientált ütemezés, felszerelt gyakorlati helyszín, kimagasló szakmai tudással rendelkező gyakorlati oktató alkalmazása, mely hozzájárul a sikeres, jó eredménnyel záruló szakmai vizsgához.. Nagy hangsúlyt fektet a szakma gépkezelői ismereteire. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelt figyelmet fordítunk a szakképesítés gyakorlat orientáltságára, ezért nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati foglalkozások megfelelő infrastrukturális felépítésére, szakmailag és gyakorlatban is tapasztalt oktató alkalmazására. |
|
35 621 01 Állattartó szakmunkás |
Bázisadat: A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Bázisadat: Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást, több mint 10 éves oktatási tapasztalatunkat felhasználva szolgáljuk a tanulóink elégedettségét. |
|
55 622 01 Kertészeti szaktechnikus |

31 541 02 Borász |
Bázisadat: A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 4 Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés során olyan szakmai tapasztalatok kerülnek átadásra, melyek a szőlészeti munkálatok során megfelelően hasznosíthatók, a felkészülés során az oktató figyelembe veszi az előzetes megszerzett tudást, illetve szélesíti a mezőgazdaság egy ágazatában már jártas résztvevő látókörét. |
Bázisadat: Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. |
|
31 541 04 Gyümölcspálinka-gyártó |
Bázisadat: A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés során olyan szakmai tapasztalatok kerülnek átadásra, melyek a pálink gyártó munkálatok során megfelelően hasznosíthatók, a felkészülés során az oktató figyelembe veszi az előzetes megszerzett tudást. |
Bázisadat: Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről, a gyakorlati helyszín felszereltségéről, a megszerezett szakképesítéssel betölthető munkakörökről, a várható ütemezésről. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati foglalkozások megfelelő infrastrukturális felépítésére, szakmailag és gyakorlatban is tapasztalt oktató alkalmazására. A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. |
|
31 541 07 Sajtkészítő |
Bázisadat: A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Bázisadat: Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást, több mint 10 éves oktatási tapasztalatunkat felhasználva szolgáljuk a tanulóink elégedettségét. |
|
55 720 03 Gyógyszertári asszisztens |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,9 INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást, több mint 10 éves oktatási tapasztalatunkat felhasználva szolgáljuk a tanulóink elégedettségét. |
|
32 582 02 Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Targoncavezető) |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés során –figyelembe véve annak gyakorlat orientáltságát- a szakmai vizsgára felkészülés során gyakorlat orientált ütemezés, felszerelt gyakorlati helyszín, kimagasló szakmai tudással rendelkező gyakorlati oktató alkalmazása, mely hozzájárul a sikeres, jó eredménnyel záruló szakmai vizsgához. Nagy hangsúlyt fektet a szakma gépkezelői ismereteire. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt megfelelő tájékoztatás nyújtása a résztvevők számára, a képzés során megfelelő szervezés, szakmailag elismert oktató alkalmazása, megfelelő környezet, gyakorlati oktatási helyszín megválasztása. |
|
53 814 01 Ingatlankezelő |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 4 INDOKLÁS A képzés során alkalmazkodik a szakma előírásaihoz, oktatónk folyamatosan figyelemmel kíséri az azokra vonatkozó jogszabályi, illetve törvényváltozásokat, ismerteti ezeket a résztvevőkkel. Mind elméleti, mind gyakorlati szempontból naprakész tudás kerül átadásra, a résztvevő számára kiadott tananyag nem tartalmaz elavult szakmai ismereteket. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel, figyelemmel kíséri a képzés során felmerülő igényeket. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, a gyakorlati helyszín minden szempontból kielégíti a felkészüléshez szükséges feltételeket, oktató(i)nk elméleti és szakmai szempontból is jártasak az adott szakmában. |
|
52 341 02 Ingatlanközvetítő |
Bázisadat: A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Bázisadat: Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást, több mint 10 éves oktatási tapasztalatunkat felhasználva szolgáljuk a tanulóink elégedettségét. |
|
53 341 01 Ingatlanvagyon-értékelő és - közvetítő |

52 814 01 Társasházkezelő |

32 815 01 Kézápoló és műkörömépítő |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 4 INDOKLÁS A képzés során –figyelembe véve annak gyakorlat orientáltságát- a szakmai vizsgára felkészülés során gyakorlat orientált ütemezés, felszerelt gyakorlati helyszín, kimagasló szakmai tudással rendelkező gyakorlati oktató alkalmazása, mely hozzájárul a sikeres, jó eredménnyel záruló szakmai vizsgához.. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelt figyelmet fordítunk a szakképesítés gyakorlat orientáltságára, ezért nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati foglalkozások megfelelő infrastrukturális felépítésére, szakmailag és gyakorlatban is tapasztalt oktató alkalmazására. |
|
34 522 04 Villanyszerelő |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. Viszonyszám: INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást, több mint 10 éves oktatási tapasztalatunkat felhasználva szolgáljuk a tanulóink elégedettségét. |
|
53 345 01 Közösségfejlesztő animátor |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 4 INDOKLÁS A képzés során a szakmai sajátosságokat figyelembe véve fejlesztjük a résztvevők szükséges készségeit, képességeit, mint pl.: tervezés, szervezés, kommunikáció, |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt megfelelő tájékoztatás nyújtása a résztvevők számára, a képzés során megfelelő szervezés, az elsajátítandó készségek, képességek átadása, szakmailag korrekt felvilágosítás, tananyag átadása. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt megfelelő tájékoztatás nyújtása a résztvevők számára, a képzés során megfelelő szervezés, szakmailag elismert oktató alkalmazása, megfelelő környezet, gyakorlati oktatási helyszín megválasztása. |
|
52 345 02 Közművelődési szakember II. |

34 811 04 Szakács |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 4 INDOKLÁS A képzés során alkalmazkodik a szakma előírásaihoz, oktatónk folyamatosan figyelemmel kíséri az azokra vonatkozó jogszabályi, illetve törvényváltozásokat, ismerteti ezeket a résztvevőkkel. Mind elméleti, mind gyakorlati szempontból naprakész tudás kerül átadásra, a résztvevő számára kiadott tananyag nem tartalmaz elavult szakmai ismereteket. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel, figyelemmel kíséri a képzés során felmerülő igényeket. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, a gyakorlati helyszín minden szempontból kielégíti a felkészüléshez szükséges feltételeket, oktató(i)nk elméleti és szakmai szempontból is jártasak az adott szakmában. |
|
54 812 01 Idegenvezető |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 4 INDOKLÁS A képzés során a szakmai sajátosságokat figyelembe véve fejlesztjük a résztvevők szükséges készségeit, képességeit, mint pl.: tervezés, szervezés, kommunikáció, |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt megfelelő tájékoztatás nyújtása a résztvevők számára, a képzés során megfelelő szervezés, az elsajátítandó készségek, képességek átadása, szakmailag korrekt felvilágosítás, tananyag átadása. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt megfelelő tájékoztatás nyújtása a résztvevők számára, a képzés során megfelelő szervezés, szakmailag elismert oktató alkalmazása, megfelelő környezet, gyakorlati oktatási helyszín megválasztása. |
|
54 211 01 Dekoratőr |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 4 INDOKLÁS A képzés során a szakmai sajátosságokat figyelembe véve fejlesztjük a résztvevők szükséges készségeit, képességeit, mint pl.: térlátás, tervezés, szervezés, enteriőr ismeret. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt megfelelő tájékoztatás nyújtása a résztvevők számára, a képzés során megfelelő szervezés, az elsajátítandó készségek, képességek átadása, szakmailag korrekt felvilágosítás, tananyag átadása. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt megfelelő tájékoztatás nyújtása a résztvevők számára, a képzés során megfelelő szervezés, szakmailag elismert oktató alkalmazása, megfelelő környezet, gyakorlati oktatási helyszín megválasztása. |
Mátrix Oktatási Kft. minőségcéljai
OKJ SZERINTI SZAKKÉPESÍTÉS AZONOSÍTÓ SZÁMA ÉS MEGNEVEZÉSE |
MINŐSÉGCÉL |
|||
OKJ-ban szereplő szakképesítés megszerzésére felkészítő képzés szakmai vizsgáinak éves átlagos vizsgaeredménye az NSZFH honlapján nyilvánosságra hozott adatokhoz viszonyítottan [17.§ (1) bekezdés a) pontja] |
Lemorzsolódási arány a tárgyévet megelőző évi statisztikai célú adatszolgáltatásban foglaltak figyelembevételével [17.§ (1) bekezdés b) pontja] |
Elégedettségmérés évi átlageredményére vonatkozó célkitűzés [17.§ (1) bekezdés c) pontja] |
Egyéb |
|
54 720 01 Egészségügyi asszisztens |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából.
|
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. |
|
54 813 02 Sportedző (lovaglás) |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során a résztvevők magas szintű gyakorlati képzése-figyelembe véve az előzetesen megszerzett tudást-, mely hozzájárul a szakmai vizsga sikeres teljesítéséhez, és a minőségcél eléréséhez. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről, illetve az előzetesen megszerzett tudás mérésével megállapítható a résztvevő sikeres szakmai vizsgához való felkészülésének ütemezése, mely figyelembe veszi az egyéni igényeket, illetve a megszerzett szakmai tapasztalatokat. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelt figyelmet fordítunk a szakképesítés gyakorlat orientáltságára, ezért nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati foglalkozások megfelelő infrastrukturális felépítésére, szakmailag és gyakorlatban is tapasztalt oktató alkalmazására. A résztvevők megfelelő tájékoztatására a képzés alatt |
|
55 211 06 Lakberendező |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 4 INDOKLÁS A képzés során a szakmai sajátosságokat figyelembe véve fejlesztjük a résztvevők szükséges készségeit, képességeit, mint pl.: térlátás, tervezés, szervezés, enteriőr ismeret. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt megfelelő tájékoztatás nyújtása a résztvevők számára, a képzés során megfelelő szervezés, az elsajátítandó készségek, képességek átadása, szakmailag korrekt felvilágosítás, tananyag átadása. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt megfelelő tájékoztatás nyújtása a résztvevők számára, a képzés során megfelelő szervezés, szakmailag elismert oktató alkalmazása, megfelelő környezet, gyakorlati oktatási helyszín megválasztása. |
|
34 521 06 Hegesztő |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,5 INDOKLÁS A képzés során –figyelembe véve annak gyakorlat orientáltságát- a szakmai vizsgára felkészülés során gyakorlat orientált ütemezés, felszerelt gyakorlati helyszín, kimagasló szakmai tudással rendelkező gyakorlati oktató alkalmazása, mely hozzájárul a sikeres, jó eredménnyel záruló szakmai vizsgához. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt, alatt a képzési szervező folyamatos kapcsolatot a résztvevőkkel, kik megfelelő időben értesülnek minden őket érintő ügyben. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. |
|
34 522 02 Elektromos gép- és készülékszerelő |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,5 INDOKLÁS A képzés során –figyelembe véve annak gyakorlat orientáltságát- a szakmai vizsgára felkészülés során gyakorlat orientált ütemezés, felszerelt gyakorlati helyszín, kimagasló szakmai tudással rendelkező gyakorlati oktató alkalmazása, mely hozzájárul a sikeres, jó eredménnyel záruló szakmai vizsgához. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. |
|
54 481 04 Informatikai rendszergazda |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 4 INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt megfelelő tájékoztatás nyújtása a résztvevők számára, a képzés során megfelelő szervezés, az elsajátítandó készségek, képességek átadása, szakmailag korrekt felvilágosítás, tananyag átadása. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. Jól felszerelt gépparkunkkal biztosítjuk a zökkenőmentes gyakorlati alkalmakat. |
|
34 582 01 Ács |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó INDOKLÁS A képzés során –figyelembe véve annak gyakorlat orientáltságát- a szakmai vizsgára felkészülés során gyakorlat orientált ütemezés, felszerelt gyakorlati helyszín, kimagasló szakmai tudással rendelkező gyakorlati oktató alkalmazása, mely hozzájárul a sikeres, jó eredménnyel záruló szakmai vizsgához. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt megfelelő tájékoztatás nyújtása a résztvevők számára, a képzés során megfelelő szervezés, szakmailag elismert oktató alkalmazása, megfelelő környezet, gyakorlati oktatási helyszín megválasztása. |
|
34 582 02 Bádogos |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során –figyelembe véve annak gyakorlat orientáltságát- a szakmai vizsgára felkészülés során gyakorlat orientált ütemezés, felszerelt gyakorlati helyszín, kimagasló szakmai tudással rendelkező gyakorlati oktató alkalmazása, mely hozzájárul a sikeres, jó eredménnyel záruló szakmai vizsgához. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást, oktató(i)nk szakmailag kimagasló tapasztalattal rendelkeznek. |
|
34 543 02 Asztalos |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. |
|
34 582 11 Útépítő |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során –figyelembe véve annak gyakorlat orientáltságát- a szakmai vizsgára felkészülés során gyakorlat orientált ütemezés, felszerelt gyakorlati helyszín, kimagasló szakmai tudással rendelkező gyakorlati oktató alkalmazása, mely hozzájárul a sikeres, jó eredménnyel záruló szakmai vizsgához.. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatási helyszínek hozzájárulnak a résztvevők teljes mértékű felkészítéséhez, a képzés szervező folyamatos kapcsolatot tart a résztvevőkkel. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, kiemelten figyelembe véve a gyakorlathoz kapcsolódó feltételeket. |
|
54 344 03 Vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. |
|
34 341 01 Eladó |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 4 INDOKLÁS A képzés során alkalmazkodik a szakma előírásaihoz, oktatónk folyamatosan figyelemmel kíséri az azokra vonatkozó jogszabályi, illetve törvényváltozásokat, ismerteti ezeket a résztvevőkkel. Mind elméleti, mind gyakorlati szempontból naprakész tudás kerül átadásra, a résztvevő számára kiadott tananyag nem tartalmaz elavult szakmai ismereteket. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, a gyakorlati helyszín minden szempontból kielégíti a felkészüléshez szükséges feltételeket, oktató(i)nk elméleti és szakmai szempontból is jártasak az adott szakmában. |
|
54 812 02 Lovastúra-vezető |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 4 INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az előzetesen megszerzett tudás felmérésével egyéni oktatási rend alakítható ki, illetve a felkészülés során oktatónk folyamatosan tájékoztatja tanulóinkat haladásuk menetéről, felkészültségükről. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelt figyelmet fordítunk a szakképesítés gyakorlat orientáltságára, ezért nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati foglalkozások megfelelő infrastrukturális felépítésére, szakmailag és gyakorlatban is tapasztalt oktató alkalmazására. Figyelembe vesszük a résztvevő azon kérését, ami saját gyakorlati felszerelés használatára vonatkozik (saját ló). |
|
34 621 01 Gazda |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során olyan szakmai tapasztalatok kerülnek átadásra, melyek a mezőgazdasági munkálatok során megfelelően hasznosíthatók, a felkészülés során az oktató figyelembe veszi az előzetes megszerzett tudást, illetve szélesíti a mezőgazdaság egy ágazatában már jártas résztvevő látókörét. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről, a gyakorlati helyszín felszereltségéről, a megszerezett szakképesítéssel betölthető munkakörökről, a várható ütemezésről. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati foglalkozások megfelelő infrastrukturális felépítésére, szakmailag és gyakorlatban is tapasztalt oktató alkalmazására. |
|
34 541 06 Szőlész-borász |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során olyan szakmai tapasztalatok kerülnek átadásra, melyek a szőlészeti munkálatok során megfelelően hasznosíthatók, a felkészülés során az oktató figyelembe veszi az előzetes megszerzett tudást, illetve szélesíti a mezőgazdaság egy ágazatában már jártas résztvevő látókörét. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. |
|
34 762 01 Szociális gondozó és ápoló |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. |
|
55 720 02 Gyógyszerkiadó szakasszisztens |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során –figyelembe véve annak gyakorlat orientáltságát- a szakmai vizsgára felkészülés során gyakorlat orientált ütemezés, felszerelt gyakorlati helyszín, kimagasló szakmai tudással rendelkező gyakorlati oktató alkalmazása, mely hozzájárul a sikeres, jó eredménnyel záruló szakmai vizsgához.. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. |
|
54 720 02 Fogászati asszisztens |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során –figyelembe véve annak gyakorlat orientáltságát- a szakmai vizsgára felkészülés során gyakorlat orientált ütemezés, felszerelt gyakorlati helyszín, kimagasló szakmai tudással rendelkező gyakorlati oktató alkalmazása, mely hozzájárul a sikeres, jó eredménnyel záruló szakmai vizsgához.. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. |
|
54 762 02 Szociális asszisztens |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. |
|
31 813 01 Sportoktató (lovaglás) |
Viszonyszám: 3.83 A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 4 INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. Több tényleges gyakoroltatás a lovaspályán. |
Viszonyszám: 0% Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 10 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az előzetesen megszerzett tudás felmérésével egyéni oktatási rend alakítható ki, illetve a felkészülés során oktatónk folyamatosan tájékoztatja tanulóinkat haladásuk menetéről, felkészültségükről. |
Viszonyszám: 87,5% A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelt figyelmet fordítunk a szakképesítés gyakorlat orientáltságára, ezért nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati foglalkozások megfelelő infrastrukturális felépítésére, szakmailag és gyakorlatban is tapasztalt oktató alkalmazására. Figyelembe vesszük a résztvevő azon kérését, ami saját gyakorlati felszerelés használatára vonatkozik (saját ló). |
|
34 582 08 Kőműves és hidegburkoló |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során –figyelembe véve annak gyakorlat orientáltságát- a szakmai vizsgára felkészülés során gyakorlat orientált ütemezés, felszerelt gyakorlati helyszín, kimagasló szakmai tudással rendelkező gyakorlati oktató alkalmazása, mely hozzájárul a sikeres, jó eredménnyel záruló szakmai vizsgához. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást, oktató(i)nk szakmailag kimagasló tapasztalattal rendelkeznek. |
|
31 341 04 Raktáros |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. |
|
35 621 02 Biogazdálkodó |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során olyan szakmai tapasztalatok kerülnek átadásra, melyek a mezőgazdasági munkálatok során megfelelően hasznosíthatók, a felkészülés során az oktató figyelembe veszi az előzetes megszerzett tudást, illetve szélesíti a mezőgazdaság egy ágazatában már jártas résztvevő látókörét. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről, a gyakorlati helyszín felszereltségéről, a megszerezett szakképesítéssel betölthető munkakörökről, a várható ütemezésről. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. |
|
35 622 01 Gyógy- és fűszernövénytermesztő |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során olyan szakmai tapasztalatok kerülnek átadásra, melyek a mezőgazdasági munkálatok során megfelelően hasznosíthatók, a felkészülés során az oktató figyelembe veszi az előzetes megszerzett tudást, illetve szélesíti a mezőgazdaság egy ágazatában már jártas résztvevő látókörét. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. |
|
34 622 02 Kertész |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 4 INDOKLÁS A képzés során olyan szakmai tapasztalatok kerülnek átadásra, melyek a mezőgazdasági munkálatok során megfelelően hasznosíthatók, a felkészülés során az oktató figyelembe veszi az előzetes megszerzett tudást, illetve szélesíti a mezőgazdaság egy ágazatában már jártas résztvevő látókörét. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről, a gyakorlati helyszín felszereltségéről, a megszerezett szakképesítéssel betölthető munkakörökről, a várható ütemezésről. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. |
|
32 621 02 Méhész |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. |
|
31 621 02 Aranykalászos gazda |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során olyan szakmai tapasztalatok kerülnek átadásra, melyek a mezőgazdasági munkálatok során megfelelően hasznosíthatók, a felkészülés során az oktató figyelembe veszi az előzetes megszerzett tudást, illetve szélesíti a mezőgazdaság egy ágazatában már jártas résztvevő látókörét. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről, a gyakorlati helyszín felszereltségéről, a megszerezett szakképesítéssel betölthető munkakörökről, a várható ütemezésről. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati foglalkozások megfelelő infrastrukturális felépítésére, szakmailag és gyakorlatban is tapasztalt oktató alkalmazására. A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. |
|
35 621 01 Állattartó szakmunkás |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során ‑ a résztvevők kérésére – elvégezzük az előzetes tudás mérését, amelynek eredményeként testreszabott tanulási út alakítható ki, ezzel is elősegítve a szakmai vizsga követelményeinek teljesítését, a kitűzött átlageredmény elérését. |
Lemorzsolódási arányravonatkozó intézményi minőségcél: a képzésre beiratkozottak számának 15 %-a. INDOKLÁS A képzés megkezdése előtt a résztvevőket alaposan tájékoztatjuk a követelményekről. Az oktatásszervező pedig napi kapcsolatot tart az oktatókkal és képzésben résztvevőkkel az egyéni igények megismerése, és intézkedés céljából. |
A képzés elégedettségére vonatkozó intézményi minőségcél: adott képzésben résztvevők összesített elégedettsége 80% pontnyi. INDOKLÁS A képzés során kiemelten biztosítjuk az infrastrukturális feltételeket, ügyfélszolgálatot, továbbá óralátogatással kontrolláljuk az elméleti és gyakorlati oktatást. |
|
31 541 04 Gyümölcspálinka-gyártó |
A szakmai vizsgák – intézményi ‑ átlagos vizsgaeredményére vonatkozó minőségcél 3,95 INDOKLÁS A képzés során olyan szakmai tapasztalatok kerülnek átadásra, melyek a pálink gyártó munkálatok során megfelelően hasznosíthatók, a felkészülés során az oktató figyelembe veszi az előzetes megszerzett tudást. |