2009. év első felében készült országos munkaügyi felmérés szerint a bérköltség kevesebb mint egy százalékát fordítják a cégek képzésre. Minél kisebb egy cég, ez az összeg annál alacsonyabb.
Ráadásul a szakképzési hozzájárulás munkatársi képzésre fordítható részét sem költi el a vállalkozások nagy része, miközben általános panasz, hogy kevés az ilyen jellegű támogatás.
A magyar vállalkozások 32%-a egyáltalán nem használja ki ezt a lehetőséget! Elsősorban azért, mert nem ismerik a szakképzési hozzájárulás felhasználási lehetőségeit.
Az érvényben lévő jogszabályok alapján a munkáltatók, valamint a nem átalányban adózó egyéni vállalkozók, éves bruttó bérköltségük 1,5 százalékát kötelesek szakképzési hozzájárulásként – adó formájában – befizetni a Szakképzési Alapba. Az adó egy részét azonban – kétszáz millió forint éves bevételt meghaladó vállalkozás esetén az adó 33 %-át, kétszázmillió alatt 60%-át – saját munkavállalói szakképzésének támogatására fordíthatja.
Sok cég szeretne állami vagy uniós támogatásból képzéseket finanszírozni, de az esetek nagy számában a veszteségek és az adótartozások miatt nem is indulhatnak ilyen jellegű pályázatokon.
Ilyenkor egyetlen lehetőség marad, a szakképzési hozzájárulás saját munkavállalók részére felhasználható összeg felhasználása.
A szakképzési hozzájárulás célja és felépítése
A szakképzési hozzájárulás célja a foglalkoztatottak szakmai tudásának továbbfejlesztéséhez szükséges képzési forrás, támogatás biztosítása. A szakképzési hozzájárulást és az elszámolások feltételeit többek között a 2003/LXXXVI sz. törvény valamint az új, a szociális és munkaügyi miniszter 15/2009. (VII. 24.) SZMM rendelete (a korábbi 13/2006 (XII.27) SZMM rendelet hatályát veszti) szabályozza. A pontos és végleges tudnivalókat a szakképzési elszámolás szabályairól a Magyar Közlöny 2009/103 száma is tartalmazza.
A szakképzési hozzájárulás mértéke
A szakképzési hozzájárulás intézménye biztosítja azt a lehetőséget minden Munkáltató számára, hogy az általa kifizetett éves bruttó munkabér 1,5%-át kitevő Szakképzési hozzájárulásából a fizetendő járulék meghatározott százalékát saját munkavállalói képzésére fordítsa.
A hozzájárulásra kötelezett szakképzési hozzájárulásának
- mikro- és kisvállalkozások esetében legfeljebb 60%-át
- egyéb hozzájárulásra kötelezettek esetében legfeljebb 33%-át
fordíthatja munkavállalói képzésére.
A szakképzési hozzájárulási kötelezettség terhére elszámolható költségek maximális támogatási intenzitása
- általános képzés estén az elszámolható költségek 60%-a;
- speciális képzés esetén az elszámolható költségek 25%-a.
Általános képzés: olyan oktatást tartalmazó képzés, amely nem kizárólag vagy nem elsődlegesen a munkavállalónak a vállalkozásnál jelenleg betöltött vagy későbbiekben betöltendő állásában alkalmazható, hanem olyan képesítést ad, amely nagy mértékben hasznosítható más vállalkozásoknál vagy munkaterületeken. A képzés akkor tekintendő „általánosnak”, ha például:
- különböző független vállalkozások együttesen szervezik, vagy ha különböző vállalkozások munkavállalói is jelentkezhetnek rá, vagy
- valamely hatóság, közjogi testület, vagy egyéb olyan testület, illetve intézmény, amely számára egy tagállam vagy a Közösség biztosította a szükséges hatáskört, azt elismeri, hitelesíti vagy jóváhagyja.
- általános képzésnek minősülnek pl.: általános nyelvi, általános informatikai és OKJ-s képzések
Speciális képzés: olyan oktatást tartalmazó képzés, amely közvetlenül és elsődlegesen a munkavállalónak a vállalkozásnál jelenleg betöltött vagy a jövőben betöltendő állásában alkalmazható, és olyan képesítést ad, amely nem vagy csak csekély mértékben hasznosítható más vállalkozásoknál vagy más munkaterületeken.
A támogatási intenzitás az elszámolható költségek 80%-ának megfelelő maximális támogatási intenzitásig növelhető a következők szerint:
- 10 százalékponttal a fogyatékossággal élő vagy hátrányos helyzetű munkavállalóknak nyújtott képzés,
- 10 százalékponttal középvállalkozás, és 20 százalékponttal mikro- vagy kisvállalkozás esetén.
Néhány példa a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolható költségek számítására általános képzés esetén:
| |
Mikrovállalkozás |
Kisvállalkozás |
Középvállalkozás |
Nagyvállalkozás |
| Munkavállalók száma fő |
10 |
20 |
100 |
300 |
| Bruttó munkabér Ft/fő |
100.000 |
150.000 |
200.000 |
200.000 |
| Bérköltség Ft/év |
12.000.000 |
36.000.000 |
240.000.000 |
720.000.000 |
| Szakképzési hozzájárulás (1,5%) |
180.000 |
540.000 |
3.600.000 |
10.800.000 |
| Felhasználható % |
60 |
60 |
33 |
33 |
| Képzésre fordítható szakképzési hozzájárulás Ft |
108.000 |
324.000 |
1.188.000 |
3.564.000 |
| Képzési költségek optimuma Ft |
135.000 |
405.000 |
1.697.143 |
5.940.000 |
| Max. támogatási intenzitás % |
80 |
80 |
70 |
60 |
| Az optimum esetén szakképzési hozzájárulásból fezethető rész Ft |
108.000 |
324.000 |
1.188.000 |
3.564.000 |
| Vállalkozás/dolgozók által fizetendő önrész Ft |
27.000 |
81.000 |
509.143 |
2.376.000 |
FONTOS:
A támogatás mértéke nem haladhatja meg az intenzitás alapján kiszámított támogatási összeget, nem lehet több a képzésben résztvevőnként és képzési óránként a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított minimálbér 6%-ánál, valamint az elszámolni kívánt tárgyévi támogatási összeg nem haladhatja meg a tárgyévi szakképzési hozzájárulás 33, illetve 60 %-át.
A képzésekel szemben támasztott követelények:
A képzés a következő feltételeknek együttesen megfelel:
- A képzés a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvényben, illetve a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről, valamint a térségi integrált szakképző központok tanácsadó testületéről szól 8/2006. (III.23.) OM rendelet 1-4. §-ában foglaltak szerint és nem távoktatásban történik;
- A képzés általános vagy olyan speciális jellegű, amely megfelel a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 1. § (1) bekezdés c), e) és g) pontjai valamelyikében foglaltaknak:
- munkakör betöltéséhez, foglalkozás, tevékenység gyakorlásához szükséges képesítés megszerzésére,
- szakmai tevékenység magasabb szintű gyakorlásához, a mestervizsgához szükséges ismeretek elsajátítására
- megváltozott munkaképességűeket érintő rehabilitációs képzésre
irányul.
- a képzés minimális időtartama 20 óra;
- a képzésre az Európai Unió tagállamainak területén kerül sor;
- a képzésről a hozzájárulásra kötelezett teljesítette adatszolgáltatási kötelezettségét a székhelye szerint illetékes regionális munkaügyi központ felé a tárgyévet követő év második hónapjának 25. napjáig.
Az elszámoláshoz szükséges dokumentumok:
1. A két cég az alábbi szerződéseket köti meg:
- A SZÉV Kft. és a Munkáltató szolgáltatási szerződést köt egymással (ennek alapján képzésenkénti részletezettséggel kiállított számla képezi az elszámolás alapját)
- A SZÉV Kft. és a képzésben résztvevő felnőttképzési szerződést köt
- A Munkáltató és a Munkavállaló tanulmányi szerződést vagy munkáltatói kötelezést köt egymással.
2. A SZÉV Kft.az alábbi dokumentumokat adja át a hozzájárulásra kötelezettnek:
- a külön jogszabályban meghatározott intézmény-akkreditációs tanúsítvány,
- a 48/2001. (XII. 29.) OM rendelet 4. §-ában meghatározott értesítés, illetve igazolás,
- a hozzájárulásra kötelezett saját munkavállalójával megkötött felnőttképzési szerződés,
- OKJ-ban nem szereplő, valamint nem akkreditált program alapján folytatott képzés esetén - az Fktv. 16. § (2) bekezdése szerinti - képzési program,
- akkreditált képzés estén a program-akkreditációs tanúsítvány cégszerűen hitelesített másolatát.
3. A Munkáltató az alábbi dokumentumokat adja át a képzés megkezdésének tárgyévét követő év második hónap 25. napjáig a székhelye szerint illetékes Regionális Munkaügyi Központ részére:
- Bejelentő lap (1. számú melléklet a 15/2009. (VII. 24.) SZMM rendelethez)
- Adatlap a képzésre vonatkozóan (1. számú melléklet a 15/2009. (VII. 24.) SZMM rendelethez)
Fordítsa szakképzési hozzájárulását munkatársai képzésére! |