Mama-barát tanfolyamok, GYES-GYED alatt kismamáknak
Távoktatásban is
Gyermekfelügyelet a tanfolyam ideje alatt
A legtöbb anyuka élete éppen elég zsúfolt a gyerekkel kapcsolatos teendők – mint az etetés, a játszóterezés vagy az esti meseolvasás – miatt, sőt legtöbbször partnerként és háziasszonyként is meg kell állniuk a helyüket. Ennek ellenére oktatási szakértők azt javasolják, hogy a kismamák és a gyermekkel otthon lévő édesanyák is próbáljanak meg időt szakítani agysejtjeik karbantartására, hisz manapság rengeteg olyan tanulási módszer van, mely az ő életritmusukba is beilleszthető.
Távoktatásunk nagy előnye ennek a megoldásnak, hogy így kimozdul az édesanya a megszokott környezetéből, új impulzusok érik, sőt arra is motivációt kap, hogy gondot fordítson szellemére és testére egyaránt. Ez pozitív hatással lehet magára a párkapcsolatára is, hisz az apukának is sokkal jobb érzés egy csinos és hétről-hétre új élményekkel gazdagodó energikus nőhöz hazatérni. Az, hogy az édesanya hetente néhányszor társaságba megy, ahol nem a gyerek a fő téma, a munkakörnyezetbe való visszailleszkedést is nagymértékben segíti.
A tanulás akár személyes, akár távoktatási formáját válasszák is az édesanyák, mindenképpen fontos, hogy a gyerekkel eltöltött néhány évben se hanyagolják el szellemi fejlődésüket, hisz ez ahhoz is nagyban hozzájárul, hogy sikeresen illeszkedjenek vissza a munka világába, amikor elérkezett az idő.
Legnépszerűbb tanfolyamaink:
Képzés |
Képzés időtartama |
Feltétel |
Ár / Fizetési feltételek |
ECDL web - kezdő
egyszerűbb honlap tervezése, létrehozása és fenntartása
Sikeres Web kezdő vizsga esetén a vizsgázó alap szintű weblap-készítői tudását igazoló nemzetközi bizonyítványt kap. |
3 hónap
30 óra
Táv: 1 hónap |
8 általános
modul 5 |
30.000,- Ft
Táv: 42.000,- Ft
Vizsgadíj: 3.000,- Ft
Kártya: 4.000,- Ft |
ECDL
Európai Unió által támogatott, egységes európai számítógép-használói bizonyítvány, válaszható képzések:
- IT Alapismeretek
- Operációs rendszerek
- Szövegszerkesztés
- Táblázatkezelés
- Adatbázis-kezelés
- Prezentáció
- Információ és kommunikáció
|
7 hónap
Táv: 7 hónap |
8 általános
modul 7 |
197.000,- Ft
(28.000,- Ft /hó)
Táv: 7X 21.000,- Ft
Vizsgadíj: 7 X 3.000,- Ft
Kártya: 7.500,- Ft |
Irodai asszisztens
Megszerezhető ismeret:
számítógépes információkezelés (táblázatok készítése, kezelése, információk adatbázisban történő tárolása, stb)
10 ujjal vakon gépelés
dokumentumkészítés és kezelés fogalmai, menete
hivatali szabályok, üzleti élet protokolljainak megismerése,
irodai gépek használata |
1 év
400óra
Táv: 10 hónap |
8 általános |
217.000,- Ft
(18.000,- Ft / hó)
Táv: 10X12.000,- Ft |
Bolti eladó
Főbb ismeretek elsajátítása:
Árubeszerzés, készletezés, raktározás, értékesítési tevékenység, kereskedelmi egység szabályszerű üzemeltetése |
4 hónap
300 óra
Táv: 6 hónap |
8 általános
modul 3 |
198.600,- FT
Táv: 3 X 46.000,- Ft = 139.000,- Ft
Vizsga: 37.000,- Ft |
Kéz- és lábápoló, műköröm-építő
Speciális szolgáltató tevékenység végzése esztétikai igények kielégítése céljából.
Elvégzése után betölthető munkakör: Manikűrös, pedikűrös, műköröm-építő |
6 hónap
300 óra
Táv: 30%-a az eredetinek |
8 általános |
181.000,- Ft + saját felszerelés: 40.000,- Ft (30.000,-Ft/hó, vagy 14.000,- Ft / hó csak elmélet
Vizsga: 37.000,- Ft |
Logisztikai ügyintéző
A leszállítandó áru rendeltetési helyére való eljuttatásának megszervezése a legoptimálisabb feltételek mellett; az ezzel kapcsolatos irodai munkák elvégzése; kapcsolattartás akár nemzetközi ügyfelekkel is. |
10 hónap
400 óra
Táv: 10 hónap |
Érettségi
modul 6 |
286.000,- Ft (28.000,- Ft/hó
Táv: 6 X 33.000,-Ft = 200.200,- Ft
Vizsga: 42.000,- Ft |
Svédmasszőr
Olyan felkészültségű szakemberek képzése akik anatómia és masszázselméleti, valamint gyakorlati tudással felruházva szakszerűen és eredményesen segítik a környezetükben levő személyek közérzetének javítását, egészségük megtartását. |
80 óra |
8 általános |
69.000,- Ft
|
További tanfolyam lehetőségek adottak.
A tanfolyamok elkezdésének feltétele: minimum 15 fő jelentkezése!
Kedvezmény: Első három hónap befizetése után havi részletfizetést biztosítunk!
Fizethető üdülési csekkel is (a költség ekkor 15%-al magasabb)
Tanuljon kedvezményesen: minden hozott fő után 10% kedvezményben részesül, amennyiben a hozott fő ugyanarra a tanfolyamra jelentkezik, és a tanfolyam ténylegesen elindul.
Gyermekfelügyelet a tanfolyamok ideje alatt oktatóterem melletti helyiségben, szakképzett gyermekfelügyelővel kedvezményes díjért igénybe vehető!
Tanfolyamok helyszíne: Budapest, Kunszentmiklós |
|
|
|