Rólunk mondtátok...
"Örülök annak, hogy ezt a szakmai képzést érdemesnek találta, felkarolta az oktatási központ. A szakmunkásképzés, különösen, ha a régebbi időkre gondolok a mester és inas világra, de még az átkosnak becézett világban is egy-egy szakmában minimum 3 éves képzés volt a jellemző, sok-sok gyakorlattal. A renszerváltást követően a kétkezi munka lebecsülése jellemzővé vált. A különböző kormányok oktatás politikaja gyakorlatilag felszámolta a szakmunkásképzést. Ma ennek isszuk a levét. Nincs szakember szinte semmire. Aki valóban szakmunkás és megbízható mestere szakmájának értékes polgárrá léphet elő. Joggal, hiszen egy társadalom 30 éve csak beszél az utánpótlásról, de elfogadja kontárok világát, semmit sem tesz azért, hogy a szükséges arányok helyreálljanak. Ezért fontos bármilyen kezdeményezés az utánpótlás érdekében. Aki áldoz erre, felnőttképzés keretei között, annak feltehetőleg céljai is vannak a szakmával kapcsolatban. 52 hét nem kevés az esetleg hiányzó ismeretek megszerzésére, frissítésére.
45 éve dolgozom az építőiparban. Mindig is hiány volt az ács- állványozó szakemberekben. Pedig gyönyörű szakma. Természetes anyagot megmunkálni, abból állékony szerkezetet varázsolni, szép feladat, szép tevékenység. És ma már, ezt a tudást meg is fizetik. Buzdítok mindenkit, aki teheti szükségesnek érzi meglépni az ács szakma gyakorlásához szükséges diploma megszerzését, az keresse bizalommal a Mátrix Oktatási Központot.”